Küldetésünk

Találkozás Helye Misszió

A Találkozás Helye egy misszió, ami  azért létezik, hogy dicsőséget szerezzen Istennek és Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse.

Vágyunk maradandó lakhelyet építeni az Úrnak, és egész nemzetünket az Ő lábai elé vinni.

Küldetésünk, hogy szolgálatunk által olyan új – és megújuló – közösségek szülessenek, amelyek Jézus személye, evangéliuma és jelenléte köré gyűlnek.


Találkozás Helye Közösség

A Találkozás Helye Közösség egy olyan budapesti gyülekezetplántálás, amely Jézus jelenléte köré szerveződik.

A hét több napján gyűlünk össze keresni az Ő arcát, hogy megismerjük őt és így hitelesen képviselhessük az Ő kezét a világ és a rászorulók felé.


Betánia Imaalkalmak

Betánia volt az a hely, ahol az Úr megpihenhetett és ahol Őt imádták. Ezeken az alkalmakon vágyunk az imádság és a dicséret egyszerűségben megtalálni őt és odaadni neki mindazt, amire méltó.

 A Szent Szellem vezetése által közbenjárunk, nemzetünkért, szükségben levőkért, egymásért.



Találkozás Helye Mentorprogram-Coming soon

Szolgálatunk lehetőséget nyújt, hogy minden otthon, közösség, gyülekezet az Istennel való Találkozás Helyévé válhasson.

 Mentor programunk bibliai tanításokkal és az imádság kultúrájának kultiválásával segíthet, a te közösségednek  is, hogy egy hajlék legyen Jézus Krisztus számára.


Cédrus Tanítványiskola _ Coming soon

A Cédrus Tanítványiskola célja, hogy segítse a hívőket az Istennel való személyes közösség elmélyítésében, a szeretetben való növekedésben és abban, hogy az életük minden területén érett tanítványokká váljanak.

Csak egy, ami szükséges!