
Küldetésünk
Találkozás Helye Misszió
A Találkozás Helye egy misszió, ami azért létezik, hogy dicsőséget szerezzen Istennek és Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse.
Vágyunk maradandó lakhelyet építeni az Úrnak, és egész nemzetünket az Ő lábai elé vinni.
Küldetésünk, hogy szolgálatunk által olyan új – és megújuló – közösségek szülessenek, amelyek Jézus személye, evangéliuma és jelenléte köré gyűlnek.
Találkozás Helye Közösség
A Találkozás Helye Közösség egy olyan budapesti gyülekezetplántálás, amely Jézus jelenléte köré szerveződik.
A hét több napján gyűlünk össze keresni az Ő arcát, hogy megismerjük őt és így hitelesen képviselhessük az Ő kezét a világ és a rászorulók felé.
Betánia Imaalkalmak
Betánia volt az a hely, ahol az Úr megpihenhetett és ahol Őt imádták. Ezeken az alkalmakon vágyunk az imádság és a dicséret egyszerűségben megtalálni őt és odaadni neki mindazt, amire méltó.
A Szent Szellem vezetése által közbenjárunk, nemzetünkért, szükségben levőkért, egymásért.
Találkozás Helye Mentorprogram
Szolgálatunk lehetőséget nyújt, hogy minden otthon, közösség, gyülekezet az Istennel való Találkozás Helyévé válhasson.
Mentor programunk bibliai tanításokkal és az imádság kultúrájának kultiválásával segíthet, a te közösségednek is, hogy egy hajlék legyen Jézus Krisztus számára.
Cédrus Tanítványiskola _ Coming soon
A Cédrus Tanítványiskola célja, hogy segítse a hívőket az Istennel való személyes közösség elmélyítésében, a szeretetben való növekedésben és abban, hogy az életük minden területén érett tanítványokká váljanak.
