Hitünk

Nícea-Konsantinápolyi hitvallás

Hiszünk egy mindenható Atya Istenben, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében.

És egy Úr Jézus Krisztusban, az Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától nemzetett minden időknek előtte, világosságból való világosság, igaz Istenből való igaz Isten; nemzetett, nem teremtetett; egylényű az Atyával; aki által lett a mindenség; aki miérettünk, az emberekért és a mi üdvösségünkért alászállott a mennyekből, és testet öltött a Szentlélekből és szűz Máriából, és emberré lett, megfeszíttetett érettünk Pontius Pilátus alatt, és szenvedett, és eltemettetett, és harmadnapon feltámadott az Írások szerint, és felméne a mennyekbe, és üle az Atya jobbja felől, és ismét eljövend dicsőséggel, ítélni élőket és holtakat; az ő országának nem lészen vége.

És a Szentlélekben, a megelevenítő Úrban, aki az Atyától származik, aki az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és együtt dicsőítendő, aki szólott a próféták által.

Egy, szent, egyetemes és apostoli egyházban. Vallunk egy keresztséget bűnöknek bocsánatára, várjuk a holtak feltámadását és a jövendőbeli örök életet. Ámen

Mit hiszünk...?

a Bibliáról

Hisszük, hogy a Biblia Isten ihletett Igéje, amely Isten kijelentése az emberiség számára. A Szentírás a hit és az élet gyakorlásának legfőbb, tévedhetetlen forrása. Felsőbbrendű az emberi értelemnél és lelkiismeretnél, ugyanakkor soha nincs ellentmondásban a józan értelemmel. (2Tim 3:15–16; 1Pt 2:2)

.

Istenről

Hisszük, hogy egyetlen igaz Isten van, aki örökkévaló, önmagától létező, a menny és a föld Teremtője és az emberiség Megváltója. Isten három személyben jelentette ki magát: Atya, Fiú és Szentlélek – akik tökéletes egységben és örökkévaló közösségben léteznek. (5Móz 6:4; Ézs 43:10–11; Mt 28:19; Lk 3:22)

Jézus Krisztusról

Hisszük, hogy Jézus Krisztus az örökkévaló Isten Fia. Szűztől született, bűntelen életet élt, jeleket és csodákat tett, majd helyettes áldozatként meghalt a kereszten bűneinkért. Eltemették.Test szerint feltámadt a halálból, felment a mennybe, és most az Atya jobbján uralkodik, ahonnan el fog jönni ítélni élőket és holtakat. (Mt 1:23; Zsid 7:26; 1Kor 15:3–4; ApCsel 1:9; Fil 2:9–11, 2Tim4:1)

az Emberről és a Bűnről

Hisszük, hogy az ember Isten képmására, jónak és igaznak teremtetett. Az ember azonban szabad akaratából engedetlen lett, és a bűn által elszakadt Istentől. Az ember egyetlen reménye a megváltásra Jézus Krisztusban van. (1Móz 1:26–31; 3:1–7; Róm 5:12)

az Üdvösségről

Hisszük, hogy az üdvösség kizárólag kegyelemből van, Jézus Krisztus kiontott vére által. Az ember megtérés és Jézus Krisztusba vetett hit által nyeri el az üdvösséget. Az újjászületés a Szentlélek munkája, amely által az ember megigazul, Isten gyermekévé és örökösévé válik. Az üdvösség belső bizonysága a Szentlélek tanúságtétele, külső bizonysága pedig a megszentelt élet. (Jn 3:3; Ef 2:8; Róm 8:16; Tit 3:5–7)

a Szentlélekről

Hisszük, hogy a Szentlélek az Istenség harmadik személye, aki egyenlő az Atyával és a Fiúval. Ő győzi meg az embert a bűnről, vezeti a hívőket, és kimunkálja bennük a krisztusi jellemet és a Lélek gyümölcsét. Ő a hívő ember és a Gyülekezet Pártfogója (Vigasztalója, Tanácsadója, Segítője, Közbenjárója, Szószólója, Erősítője és Támogatója). Hisszük, hogy a Szentlélek-keresztség az újjászületést követő, attól elkülönülő tapasztalat, amely erőt ad a keresztény élethez, a bizonyságtételhez és a lelki ajándékok működéséhez. Hisszük, hogy a Szentlélekkel való betöltekezés nem csupán egyszeri esemény, hanem a hívő életében folytonosan jelen lévő szükség és tapasztalat. (Jn 14:16–17; ApCsel 1:8; 4:31; Gal 5:22–23; 1Kor 12; Ef 5:18)

a Szentségekről

Hisszük, hogy Jézus Krisztus két szentséget hagyott ránk: a vízkeresztséget és az úrvacsorát. (Mt 28:19; Lk 22:19; 1Kor 11:23–26)

Keresztség

A vízkeresztség bemerítkezés által történik, és minden Jézus Krisztusban hitre jutott ember számára szól. Ez a hit nyilvános megvallása, amely azonosít bennünket Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával. (Mt 28:19; Róm 6:4)

Úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsora Jézus Krisztus parancsa, amelyet a hívők rendszeresen gyakorolnak az Úr visszajöveteléig. A kenyér Jézus megtöretett teste, a pohár az Ő kiontott vére, melyekkel közösséget vállalunk az Úrvacsora szentségében.(1Kor 11:26, 1Kor 10:16)

a Megszentelődésről és a Keresztény életről

Hisszük, hogy a megszentelődés Isten kegyelmi munkája, amely az újjászületéssel kezdődik és egész életünkön át tart. Isten arra hív, hogy szentségben és Krisztushoz hasonló módon éljünk. (Zsid 12:14; 1Thessz 5:23)

  • Bűnvallás és helyreállás: Hisszük, hogy a hívő embernek közvetlen útja van az Atyához Jézus Krisztus, az egyetlen Közbenjáró által. Ha vétkezünk, a bűnvallás az az eszköz, amellyel Isten elé állunk, aki hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson. Bátorítjuk a hívőket az egymás felé való őszinteségre és imára is a közösség szabadsága érdekében. (1Tim 2:5; 1Jn 1:9; Jak 5:16)
  • Az élet szentsége: Hisszük, hogy minden emberi élet értékes és szent a fogantatástól a természetes halálig, mivel az ember Isten képmására teremtetett. (Zsolt 139:13–16)
  • Házasság és család: Hisszük, hogy a házasság Isten rendelése, amely egy férfi és egy nő kizárólagos, életre szóló szövetsége. Ez a szövetség a család alapja és Krisztus és az Egyház kapcsolatának földi képe. (1Móz 2:24; Mt 19:4–6; Ef 5:31–32)
  • Szegények és elesettek segítése:Szegények és elesettek segítése: Jézus tanításával és példájával összhangban hívatva vagyunk a szegények, az özvegyek, az árvák és a peremre szorultak támogatására. A szociális gondoskodás nem csupán jótékonyság, hanem Isten iránti tiszteletünk és az evangélium gyakorlati megélése. (Gal 2:10; Jak 1:27; Mt 25:35–40)

  • Igazságosság és irgalom:Igazságosság és irgalom: Elkötelezettek vagyunk az igazságosság képviselete mellett a társadalomban, és elutasítjuk a megkülönböztetés minden formáját. Hisszük, hogy a Gyülekezetnek Isten országának értékeit – a békességet, a szeretetet és az emberi méltóság tiszteletét – kell közvetítenie a világ felé. (Mik 6:8; Ézs 1:17)

az Egyházról

Hisszük, hogy az Egyház Krisztus teste, amelyhez minden Lélek által újjászületett hívő tartozik. Ezen egyetemes test látható kifejeződései, azok a lokális gyülekezetek, ahol Isten tiszta Igéjét hirdetik és a szentségeket kiszolgálják. Az Egyház Isten lakóhelye a Szentlélek által, és küldetése az evangélium hirdetése, Isten imádása és a hívők építése. (Ef 1:22–23; 4:11–16; Zsid 12:23)

a Gyógyulásról

Hisszük, hogy Jézus Krisztus váltságművében a testi, lelki és mentális gyógyulás is elérhető. Hisszük, hogy Isten ma is gyógyít hatalma és szuverén akarata szerint, mind természetfeletti módon – csodákon és a Szentlélek megnyilvánulásain keresztül –, mind pedig az orvoslás által. (Ézs 53:4–5; Mt 8:16–17, Zsolt 147:3; 1Tim 5:23)

a Feltámadásról és az Örök reménységről

Hisszük a Krisztusban elhunytak feltámadását és az élők elváltozását az Úr visszajövetelekor. Várjuk Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését, az új eget és az új földet, ahol igazság lakozik. (1Thessz 4:16–17; 1Kor 15:51–52; 2Pt 3:13)

az Ítéletről és a jövőről

Hisszük, hogy lesz végső ítélet, amikor minden ember megáll Isten előtt. Akik neve nem szerepel az Élet Könyvében, örök ítéletre jutnak, míg a megváltottak örök közösségben élnek Istennel. (Jel 20:10–15; Jel 21–22)

Kérdésed van valamelyik ponttal kapcsolatban?

A Biblia

Hisszük, hogy a Biblia Isten ihletett Igéje, amely Isten kijelentése az emberiség számára. A Szentírás a hit és az élet gyakorlásának legfőbb, tévedhetetlen forrása. Felsőbbrendű az emberi értelemnél és lelkiismeretnél, ugyanakkor soha nincs ellentmondásban a józan értelemmel. (2Tim 3:15–16; 1Pt 2:2)

Isten

Hisszük, hogy egyetlen igaz Isten van, aki örökkévaló, önmagától létező, a menny és a föld Teremtője és az emberiség Megváltója. Isten három személyben jelentette ki magát: Atya, Fiú és Szentlélek – akik tökéletes egységben és örökkévaló közösségben léteznek. (5Móz 6:4; Ézs 43:10–11; Mt 28:19; Lk 3:22)

Jézus Krisztus

Hisszük, hogy Jézus Krisztus az örökkévaló Isten Fia. Szűztől született, bűntelen életet élt, jeleket és csodákat tett, majd helyettes áldozatként meghalt a kereszten bűneinkért. Eltemették.Test szerint feltámadt a halálból, felment a mennybe, és most az Atya jobbján uralkodik, ahonnan el fog jönni ítélni élőket és holtakat. (Mt 1:23; Zsid 7:26; 1Kor 15:3–4; ApCsel 1:9; Fil 2:9–11, 2Tim4:1)

Az ember és a bűn

Hisszük, hogy az ember Isten képmására, jónak és igaznak teremtetett. Az ember azonban szabad akaratából engedetlen lett, és a bűn által elszakadt Istentől. Az ember egyetlen reménye a megváltásra Jézus Krisztusban van. (1Móz 1:26–31; 3:1–7; Róm 5:12)

Üdvösség

Hisszük, hogy az üdvösség kizárólag kegyelemből van, Jézus Krisztus kiontott vére által. Az ember megtérés és Jézus Krisztusba vetett hit által nyeri el az üdvösséget. Az újjászületés a Szentlélek munkája, amely által az ember megigazul, Isten gyermekévé és örökösévé válik. Az üdvösség belső bizonysága a Szentlélek tanúságtétele, külső bizonysága pedig a megszentelt élet. (Jn 3:3; Ef 2:8; Róm 8:16; Tit 3:5–7)

A Szentlélek (Szent Szellem)

Hisszük, hogy a Szentlélek az Istenség harmadik személye, aki egyenlő az Atyával és a Fiúval. Ő győzi meg az embert a bűnről, vezeti a hívőket, és kimunkálja bennük a krisztusi jellemet és a Lélek gyümölcsét. Ő a hívő ember és a Gyülekezet Pártfogója (Vigasztalója, Tanácsadója, Segítője, Közbenjárója, Szószólója, Erősítője és Támogatója). Hisszük, hogy a Szentlélek-keresztség az újjászületést követő, attól elkülönülő tapasztalat, amely erőt ad a keresztény élethez, a bizonyságtételhez és a lelki ajándékok működéséhez. Hisszük, hogy a Szentlélekkel való betöltekezés nem csupán egyszeri esemény, hanem a hívő életében folytonosan jelen lévő szükség és tapasztalat. (Jn 14:16–17; ApCsel 1:8; 4:31; Gal 5:22–23; 1Kor 12; Ef 5:18)

Szentségek

Hisszük, hogy Jézus Krisztus két szentséget hagyott ránk: a vízkeresztséget és az úrvacsorát. (Mt 28:19; Lk 22:19; 1Kor 11:23–26)

Keresztség

A vízkeresztség bemerítkezés által történik, és minden Jézus Krisztusban hitre jutott ember számára szól. Ez a hit nyilvános megvallása, amely azonosít bennünket Krisztus halálával, eltemetésével és feltámadásával. (Mt 28:19; Róm 6:4)

Úrvacsora

Hisszük, hogy az úrvacsora Jézus Krisztus parancsa, amelyet a hívők rendszeresen gyakorolnak az Úr visszajöveteléig. A kenyér Jézus megtöretett teste, a pohár az Ő kiontott vére, melyekkel közösséget vállalunk az Úrvacsora szentségében.(1Kor 11:26, 1Kor 10:16)

Megszentelődés és keresztény életvitel

Hisszük, hogy a megszentelődés Isten kegyelmi munkája, amely az újjászületéssel kezdődik és egész életünkön át tart. Isten arra hív, hogy szentségben és Krisztushoz hasonló módon éljünk. (Zsid 12:14; 1Thessz 5:23)

  • Bűnvallás és helyreállás: Hisszük, hogy a hívő embernek közvetlen útja van az Atyához Jézus Krisztus, az egyetlen Közbenjáró által. Ha vétkezünk, a bűnvallás az az eszköz, amellyel Isten elé állunk, aki hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson. Bátorítjuk a hívőket az egymás felé való őszinteségre és imára is a közösség szabadsága érdekében. (1Tim 2:5; 1Jn 1:9; Jak 5:16)
  • Az élet szentsége: Hisszük, hogy minden emberi élet értékes és szent a fogantatástól a természetes halálig, mivel az ember Isten képmására teremtetett. (Zsolt 139:13–16)
  • Házasság és család: Hisszük, hogy a házasság Isten rendelése, amely egy férfi és egy nő kizárólagos, életre szóló szövetsége. Ez a szövetség a család alapja és Krisztus és az Egyház kapcsolatának földi képe. (1Móz 2:24; Mt 19:4–6; Ef 5:31–32)
  • Szegények és elesettek segítése:Szegények és elesettek segítése: Jézus tanításával és példájával összhangban hívatva vagyunk a szegények, az özvegyek, az árvák és a peremre szorultak támogatására. A szociális gondoskodás nem csupán jótékonyság, hanem Isten iránti tiszteletünk és az evangélium gyakorlati megélése. (Gal 2:10; Jak 1:27; Mt 25:35–40)

  • Igazságosság és irgalom:Igazságosság és irgalom: Elkötelezettek vagyunk az igazságosság képviselete mellett a társadalomban, és elutasítjuk a megkülönböztetés minden formáját. Hisszük, hogy a Gyülekezetnek Isten országának értékeit – a békességet, a szeretetet és az emberi méltóság tiszteletét – kell közvetítenie a világ felé. (Mik 6:8; Ézs 1:17)

Az Egyház

Hisszük, hogy az Egyház Krisztus teste, amelyhez minden Lélek által újjászületett hívő tartozik.  Ezen egyetemes test látható kifejeződései, azok a lokális gyülekezetek, ahol Isten tiszta Igéjét hirdetik és a szentségeket kiszolgálják.  Az Egyház Isten lakóhelye a Szentlélek által, és küldetése az evangélium hirdetése, Isten imádása és a hívők építése. (Ef 1:22–23; 4:11–16; Zsid 12:23)

Gyógyulás

Hisszük, hogy Jézus Krisztus váltságművében a testi, lelki és mentális gyógyulás is elérhető. Hisszük, hogy Isten ma is gyógyít hatalma és szuverén akarata szerint, mind természetfeletti módon – csodákon és a Szentlélek megnyilvánulásain keresztül –, mind pedig az orvoslás által. (Ézs 53:4–5; Mt 8:16–17, Zsolt 147:3; 1Tim 5:23)

Feltámadás és örök reménység

Hisszük a Krisztusban elhunytak feltámadását és az élők elváltozását az Úr visszajövetelekor. Várjuk Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését, az új eget és az új földet, ahol igazság lakozik. (1Thessz 4:16–17; 1Kor 15:51–52; 2Pt 3:13)

Ítélet és jövő